Kaptam. Egy üzenetet. A vasvárosi financminisztertől, hogy már Görögország vagyunk. Ő csak tudja, ért a lóhoz. Én hiszek neki. A baj csak az, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Pedig igazad van Peti! Mit iszol? Én whiskyt. Szódát majd akkor, ha kitör a parasztgyalázat, avagy a kényszerfelügyelet.
Tisztelt Városatyák!
Bevezetőül szívélyesen üdvözlöm Önöket és tudatom, hogy már régóta akartam írni, de nem látok a levélpapírra, mert a bal szememre vak vagyok, a jobb szememmel meg nem látok. Így özvegy Vasvárosi Jenőné, született Sztálingrád Lujza segítsége nélkül olyan vagyok, mint az utolsó mohikán mokasszin nélkül.
Hát feleim, egy kicsit előrehozottan, de annál nagyobb szemeteléssel, átléptük a Rubik Ernő bácsi kockáját és úgy jártunk, mint Ruzsicska Ottokárné, született Rothaarige Hermina a Vörös Zuhatag, aki kilépve a Ruzsicska vendéglő kasszájából, elvetette magát a frissen olajozott padlón, mint a kocka.
– Pfuj, Teufel! - könnyített a lelkén a piacról hazatérő Lujza.
– Az ördögbe! Mi történt veled, Lujza? Olyan a színed, mint a mélységes álmából frissen felpuszilt, Csipke Rozáliának.
– Ne is kérdezd, Jenő. Borzasztó! Találkoztam a kísértettel.
– Milyen kísértettel, Lujza?
– A kényszerfelügyelet kísértetével, Jenő. Ámbár azt írja az újság, hogy a helyzet nem válságos, hogy a kósza hírek a kényszerfelügyeletről megalapozottak legyenek.
- Fuj, Teufel! - uľavila si na duši Lujza, ktorá sa práve vrátila z trhoviska domov.
- Do čerta! Čo sa ti prihodilo, Lujza? Farbu máš ako z hlbokého spánku čerstvo prebudená Ruženka Šípková.
- Ani sa nepýtaj, Eugen. To je hrozné! Stretla som strašidlo.
- Aké strašidlo, Lujza?
- Strašidlo nútenej správy, Eugen. Hoci noviny píšu, že finančná situácia nie je taká zlá, aby boli reči o možnej nútenej správe, kolujúce po meste, opodstatnené.
- Jenő!
- Igen, Lujza?
- Mi a baj, Jenő? Olyan képet vágsz, mint a cápa, amikor citromba harapott.
- Szomorú vagyok, Lujza.
- Csak nem azért Jenő, hogy lemondott a „Teréz anya”?
- Is, Lujza.
- Avagy azért Jenő, hogy megváltozott néhány utcanév?
- Is, is, Lujza.
- Vagy azért Jenő, hogy csak januártól kezdi tevékenységét az új nevű városi szervezet?
- Is, Lujza.
- Netán azért Jenő, hogy ismét válaszút előtt állunk?
- Is, is, Lujza.
- Eugen!
- Áno, Lujza?
- Čo ti je, Eugen? Vyzeráš ako žralok, ktorý zahryzol do citróna.
- Smutno mi je, Lujza.
- Eugen, reku len nie preto, že „Matka Terézia“ podala demisiu?
- Aj, Lujza.
- Hádam preto Eugen, že niektoré názvy ulíc boli zmenené?
- Aj, aj, Lujza.
- Alebo preto Eugen, že Aréna bola schválená, ale až od januára 2012?
- Aj, Lujza.
- Nebodaj preto Eugen, že sme opäť raz na rázcestí?
- Aj, aj, Lujza.
Sokat gondolkodtam azon, hogy talán szót kellene ejteni gimnáziumunkról, melynek padjait nem is olyan régen még én is koptattam, írni valamit, vagy csak megemlíteni a tényt, hogy már sosem csengetnek be az órákra, hogy a folyosói diákzsivajgások végleg megszűnnek, hogy elmúlt valami, ami már csak bennünk élhet tovább és gyermekeink sosem ismerhetik meg...
Talán most mégis a leghelyénvalóbb, ha egy olyan valaki gondolatait közlöm, aki egyike volt a legkedvesebb tanáromnak, és aki az egész életét a gimnáziumunknak adta. Olvassátok tiszta szívvel Sipos Béla tanár úr 6 évvel ezelőtt írt gondolatait a zselízi magyar gimnáziumról...
– Jenő!
– Igen, Lujza?
– Eszmecsere van, Jenő – mondta az újságot olvasó Lujza Jenőnek, aki a konyhában öttusát vívott a húsvéti sonka, kolbász, kocsonya, kemény tojás, burgonyasaláta összetételű válogatott maradékával. Nem fér hozzá kétség, hogy kié lesz az aranyérem.
– Az jó, Lujza! Végre Vasvárosban is zajlani kezd az élet, mint Garamon a jég – szuszogta két falat kocsonya között a 120 kilós Jenő, és egészben nyelte le az utolsó tojást.
